Kicsi a bors, de erős...

Egy autista tünetes baba fejlesztési naplója

Leves

chickpea-soup-1566277_640.jpg

Végre megette a babánk a levest kanálból. Egyelőre a kanállal evés még nem jön be neki. Ahogy az étel a szájában van nagyjából, akkor egyszerűen elejti a kanalat.

A mai nap öröme a leves elfogadása volt. A folyékonysággal voltak gondok eddig. Egyszerűen nem tudta mit kezdjen a folyékony pl. leveslé vagy tápszerrel kanálban. Ma már rá tudott zárni a szájával a kanálra, így a folyadék nem jött ki (csak minimálisan, de szerintem az teljesen jó az ő korosztályának (17 hó)). Kicsit összenyomkodott zöldborsó leves volt, apróra vágott galuskával. Szuper ügyi volt. Nagy babakanálnyinál még nem tartunk, de a fél babakanál már prímán megy. Ennek nagyon örülök (szerintem már kiderült, de nem győzöm ismételgetni).  :)   :)   :)   :)

Megkóstolta ma még a mandarint. Büszke voltam, mert nagyon fanyalgott, vágta a pofikat (arra az egy kis darabra), de nem köpte ki és nyammogta is. Ilyen állagot még nem tapasztalt.

A párolt sertéshusit is megette ma. Kis darabokra vágtam, akár darált hús is lehetett volna, de ezeknek mégis szögletes volt a sarka és nem volt olyan puha, mint a csirkehús. Az ultraérzékeny szájának ez is bejött végre, mert nem köpte ki, mint néhány héttel ezelőtt.

Kakaóscsigát is kapott a baba. Nem szeretek péksütiket adni neki, de a textúrák fokozatos (rendben, nagyon-nagyon fokozatos) bevezetése miatt kísérletezni kell. Szupermarket helyben sütött nem túl kakaósra sikeredett (szerencsére) csigájából kapott. Ropogós a külseje, de nem vastagon. Ez bejött neki, az íz miatt is, meg azért is, mert amikor bekapta érzett egy kis ellenállást a papírvékony ropogós héj miatt, de ahogy elforgatta a szájában viszonylag gyorsan puhább lett. Ez is jó kis előrehaladás volt. A harapáson mostanában nem sokat dolgoztunk (mert ugye ott volt a falatkák felcsípése, hogy önállóan tudjon valamit enni). Ezt most elővesszük és dolgozni fogunk rajta.

Örültem, hogy 3 napja végre megeszi a házi kosztot is, nem kell az ultra puhára főtt kész bébiételt adni neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://autisztikusbaba.blog.hu/api/trackback/id/tr3013470943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kicsi a bors, de erős...

A blogban szeretném nyomon követni babánk fejlesztéseit, azokat a dolgokat, amelyeket vele csinálunk itthon.

süti beállítások módosítása