Kicsi a bors, de erős...

Kemény 4 hét áll mögöttünk, de elkönyvelhetem, hogy jól haladunk. Ma is előre haladtam az új könyvvel. Nagyjából, azt, amit első alkalommal házi feladatként kaptunk a gyógypedagógustól, javasolja a könyv is, csak persze nagyon jó példákkal, meg magyarázatokkal.

Az eredeti felállás tehát az volt/van, hogy utánozzuk, amit csinál. Játékokat rakjuk el dobozba vagy magasabb helyekre, hogy kelljünk hozzá, hogy megszerezze. Láttuk, hogy ő, hogy csinálja, tehát izgalmasnak látszódjon, amikor beszélünk hozzá, hogy jobban ránk figyeljen.

A könyvben részletezik. Pl. a babák a szemükkel tanulnak nagyon sokat. Ez autisztikus babáknál már is probléma, mert nem izgalmas az ember nekik. Igen, ezt totál tapasztaltuk. Egy egész fejezetet szánnak ennek a kialakítására és nem akarják, hogy a szülő előre rohanjon, hanem alakítsa ki az új rendet. Feladat volt, hogy fel kell fedezni, hogy a baba hogyan reagál a játékaira, a játékra (pl. csikizésre stb.). Erre két napot szántam. Ismét elérhetővé tettem minden játékot és igyekeztem figyelni arra is, hogy mire reagál. Könyveknél is, mi az, ami tetszik neki. Pl. ha épp traktort néz a könyvben, akkor bürrögök és erre, hogy reagál. Lényeg, hogy nagyon kiismerjük a pici jelen reakcióit, érdeklődéseit. Az enyém nem sok játékot tart túl izginek. Kiderült, hogy inkább a csikizés, a csip-csip csóka, a dalok (amelyekhez külön szórakoztató mozgásokat találok ki) érdeklik a legjobban és tényleg csak egy-két játéka pl. a szenzoros labdái, a villogó tűzoltóautó, amit ő kapcsolhat be (és persze játékboltban már leteszteltük, hogy csak az élethű autók érdeklik, amelyeket valamilyen hangeffektet adnak le. Nem ám a sok hang és zene és fényeffektes baba autók. Nem-nem.)

Szóval, a következő feladat volt mára az, hogy egy több lépésből álló "nézd itt van anyu/apu" feladatsort csináljunk (én neveztem ez el ennek). Mint kiderült utólag, a gyógytornász rövid utasításai nagyjából fedik (csak persze itt több példa van).

1. Üljünk szemtől szemben a babával.

2. Meg kell mutatnunk neki, hogy érdeklődünk az iránt, amit épp csinál. Pl. ha pörget egy kereket, akkor szóban is ki lehet még fejezni, hogy ott a kerék, forog a kerék. Sárga a kerék. Stb. persze ezt nem egy nyugdíjas egyetemi professzor hangján, hanem mintha a gyerekszínház országos vetélkedőjének 10 millió forintos fődíjára pályáznánk.

Pont jó, hogy ezeket kiírom magamnak, mert most néztem vissza és már eltoltam.

3. Élőközvetítést adjunk arról, amit csinál. Erre nem találtam magyarban jobb hétköznapi kifejezést. Egyszerűen amit csinál, azt mondjuk is. Itt segített a könyv finomítani a technikánkon. Részemről sokkal részletesebben is lehetne pl. kommentálni. Tehát nem csak azt, hogy Dobd a labdát, amikor látom, hogy erre készül, hanem, amikor felemeli a karját, akkor azt is elmondhatom, hogy fel (persze ezt is izgi, mókás, vidám hangon). Meg, ha elgurul a labda azt is, vagy ha olyan helyre megy ahol nehéz elérni, akkor is, hogy hoppá! Ugyanakkor vigyázni kell, hogy felesleges szavakat ne rakjunk bele. Könnyebben fogja tanulni a nyelvet, ha könnyebben rájön, hogy melyik szó mire utal.

4. Ne irányítsuk a tevékenységét más játékra (mivel a "hú, de izgi, hogy te ezt csinálod" lenne a hozzáállásunk, amit kivetítünk felé). Asszisztáljuk őt ebben az élményben. Ha elgurul a labda, adjuk neki oda. Adjuk a kezébe a következő részét a játéknak (pl. ha a kockák érdeklik). Az asszisztálásban fontos, hogy leessen a babának, hogy hoppá! ez anyu/apu segítségével sikerült. Így itt is színpadiasnak kell lennie a közreműködésünknek. Szerencsére már volt átlátszó műanyag doboz, amibe a játékokat raktuk, így ezt már gyakoroltuk, de még gyakorolnom kell a "hú, de izgi, hogy azt szeretnéd", meg hasonló dolgokat, de már sokkal jobban haladok vele. Búgós csigát is vettünk már. Ezt a másik berendelt könyvben olvastam, de lehet, hogy az interneten láttam gyógypedagógustól. Jó, ha van játék, amihez kell egy felnőtt. Napjában párszor ide adja, vagy felajánlom a segítségem neki. Próbálkozik vele, de persze nem sikerül. Őszintén bevallom, hogy nekem kb. 3 nap volt, mire rájöttem a technikájára. Ahhh! Buborékfúvó is hasonló. Több kell az ilyenekből. Persze mivel ő még nem mutogat kissé, na jó, nagyon nehéz lakáson belül olyan helyre rakni, ami még a látószögébe esik.

5. Utánozzuk, amit csinál. Ez már javában ment, míg nem jött el az, amit én áttörésnek hívok. Azért idő kellett hozzá, meg sok utánzás, meg pánik kezelés is. A könyv haláli jó, csak pont ezt a résznél még nem volt nálunk, hogy van olyan gyerek, akit először nagyon zavar az utánzás. A babánk is ilyen volt. Először, mintha oké lett volna vele, de kb. 2-3 nap után feltűnt, hogy kiveszi a kezemből a játékot, amivel utánoztam őt. Rendszeresen. Végül megadta magát egy nap. Ilyenről ők is írnak, meg tippet is adnak, de végül is megoldottuk azok nélkül. Majdnem elfelejtettem, még a játék közben a baba hangjait is utánozni kell.

6. Végül pedig Az egészet egyben kell használni. Kimutatni, hogy figyelünk szemben vele, "élőközvetítést" adni egyszerű nyelven a mozzanatairól, segíteni őt a játékban (pl. odaadni azt, amire a szeme néz, vagy kiesik a kezéből, akkor visszaadni) és utánozni azt, amit csinál (játék, hangok).

Ezeket kell azután szépen, gyakorlással beépíteni a baba napjába a játékba, az éneklős/csikizős/dögönyözős stb. játékba, az étkezésbe, öltöztetésbe (na, erre kíváncsi leszek nálunk, hogy fog menni!), fürdetésbe, lefektetésbe, könyvezésbe és a házimunkába (erre is!). Eközben persze próbálnom kell még jobban begyakorolni a már elég jól menő "gyermekszínházias" hangvételt.

Összességében nagyjából ezeket csináltuk, de a gyakorlások miatt én kezdtem vezetni időnként a figyelmét, amivel megtörtem időnként a játékot, amit ő végzett. Így ezen azonnal változtatok, hogy jobban sikerüljön felfedeznie a játékot. Nagyon ösztönző példájuk van egy 2 éves baba esetéről, aki ezzel a folyamattal kezdett el kockából építkezni az apukájával.