Kicsi a bors, de erős...

Okszi, röviden: pár napja elég döcögősen haladunk, de vannak sikerélményeink is végre.

A mai sikerélmény a formaválogatós teknősbéka húzogatása. Ma magától akarta húzni és tett néhány kört vele. Nagyon cuki volt és örültem, hogy ő akarta. Magától persze eszébe sem jutna, de miután belekezdtünk én már kész voltam abbahagyni, hogy jó, akkor elég lesz a gyakorlásból, de erre ő meg folytatta, magától. Jó érzés volt látni.

Lábbal hajtós motorral is kezdi megszokni, hogy minden nap ráültetem. Ma végre rájött, hogy a tetejét paskolja, akkor megértem, hogy rá akar ülni. A babakocsi és a babaágy paskolásakor mindig bele kellett rakni valamibe, meg azt is mondjuk, hogy beülsz vagy berakjalak? Ez meg más, mert ráülni és nem valaminek a keretein belül ül, hanem rajta. Szépen egyensúlyozott is már és végre hátra is tudja hajtani magát. Előre még segíteni kell neki jócskán, de majd csak rájön. Ha rájön, akkor irány ki a szabadtéri folyosóra, hogy ott is megtanulja használni.

Ma tetszettek neki a kis színes műanyag "shot glass" pohárkák. Fejjel lefele tornyot építettem belőle. Elsőre nem érdekelte, másodjára úgy csináltam, mintha a következő pohárka nehezen, nyögve, mocorogva, erőlködve tudna felmászni az előző(ek)re. Ez valahogy bejött neki és ő is megpróbálta a kezében lévőt a tetejére rakni. Segíteni kellett, elsőre, másodjára nem sikerült. Harmadik alkalommal már meg sem próbálta. Nem jön be neki, ha nincs sikerélménye első vagy második alkalommal. Kíváncsi leszek mi lesz holnap. Azt pozitívnak éltem meg, hogy látszott az arcán a mosoly és az érdeklődés a kis szerepjáték iránt.

Kockáknál bejött neki az autómatrica. Néhány kockára autómatricákat ragasztottam. Ő választott ki kettőt, a többit én, de legalább érdeklődést mutatott. Így meglepően azonnal együttműködött, hogy a formába nyomkodja ezeket a kockákat (én tartottam a nyíláshoz, ő a mutató ujjával benyomta.) Ebben lehet, hogy lesz valami. A kockák nagyon nem izgatják, de lehet, hogy az autókkal már jobban megy majd a gyakorlás, nagy szükség van rá, mert fejleszteni kell a finommotorikát. Azt is nagyon pozitívnak értékeltem, hogy sikerült megszoknia kockás játék menetét (a jelen fejlesztőkönyvi fejezetünkben ezen dolgozunk épp). Ez abból derült ki, hogy miután tornyot építünk, oké, építek és közben úgy, ahogy odafigyel, azután óvatosan a hasára öntöm a kockákat a műanyag tárolóból. Ezt nagyon szereti (véletlenül derült ki). Úgy pancsikol velük, mintha habfürdőben lenne. Segíteni is szoktam visszarakosgatni az ölébe a kockákat, mintha tök jó habfürdős dolog lenne (ha örül neki, akkor legalább élvezze már azt a kockát, legalább egy dologért). Tehát a következőképpen néz ki a mostanra megszokott rutin:

1. bejelentem, hogy építünk tornyot kockából. Fogom a kezét és elővesszük a kockákat (állítom, hogy esze ágában sem lenne ezt a lépést csinálni és én is időnként elfelejtem bevonni őt, de ez van a könyvben és gyakorolunk). Le csücsülünk a szőnyegre (ez most már szépen megy, ez is része a megtanult rutinnak).

2) Egyenként kiveszem a kockákat. Adok neki, magamnak, neki, magamnak (az elsőre rakom a következőt), neki, magamnak (nő a torony). 4-5 kocka után már nyúl a toronyért (bár nem valami látványos) és óvatosan oldalra húzza és az félig meddig összeomlik. Ezt megismételjük 2-3x. Attól függ mennyire van velem.

3) variálunk: kiöntöm óvatosan a kockákat a hasára (ő ül). Úgy játszik velük, mintha habfürdő lenne és ismételten magához húzz az ölében lévőket. Ezt néhányszor elismétli, majd el kezdi elteríteni a kockákat. Ilyenkor jön a következő variáció. A kocka tárolójának a tetején formaválogató van, így a különböző alakú építőkockákat azon keresztül kezdem berakosgatni. Szoktam azt mondani, hogy kérem (egy kockára) és ha megkapom azt rakom a megfelelő nyílásba segítség nélkül. Van, amikor odaillesztem a formát, de nem engedem beesni és akkor őt kérem, hogy nyomja az ujjával. Van, amikor pára (csalásként, mert rengeteg a kocka) gyorsan magamtól is berakom, mert jobban megy, ha gyorsabban apad a készlet, olyankor kicsit motiváltabbnak tűnik.

4) a játék lezárása: Bejelentem, hogy vége, kézen fogva álljunk fel (vagy ha közben túl gyorsan megszökött, akkor begyűjtöm a babát) és a kezébe adom a kockás vödröt (én tartom inkább, mert elég nehéz). Mondom, hogy visszavisszük a helyére. Felrakom. Mondjuk, hogy pá-pá. Mondja is, hogy pá és készen vagyunk.

Ma véletlenül elfeledkeztem a kiöntöm variációról, ami azonnal a torony után van. Erre el kezdett keservesen sírni, azonnal felkelt és ment az apjához. Mi meg néztük, hogy mi baja van, utána kapcsoltam, hogy ja, tényleg a hasunkra öntjük a kockákat részt nagyon szereti és az a torony után szokott jönni. Így derült ki, hogy a kockás játéknál ő már tudja a 4 kötelező részből álló rutint és valószínűleg a pocikájára öntjük a kockákat a kedvence (ki gondolta volna!). Ezzel mindjárt pozitívabbnak néz ki a kockákban rejlő fejlesztési lehetőség. Eddig úgy éreztem, hogy nincs értelme egyelőre, mert annyira nem tűnt izgalmasnak neki. Annyira megörült, amikor pótoltuk a kockák kiöntését a hasára, hogy még bele is túrt a tárolóba (vödörszerű) és toltak kifelé, magára a kockákat. Hajrá! Így két motivációs dologra akadtunk (kockaügyben) nagy-nagy nehezen. Matricák a kockára és mindjárt jobban részt vesz a feladatban és a legfontosabb variáció, a pocira a kockát.

Itt megjegyzem, hogy nagyon nehezen megy ez a fejezet. 6-os fejezetben vagyunk azt hiszem és hát, nehéz. A 7-es fejezet nem verbális kommunikációjával viszont előrébb vagyunk, de a fejlettebb feladatok már a 6-osban található dolgokra építenek, így muszáj megoldani a 6-os fejezet kihívásait.

A 6-osan sikeresen alkalmaztuk, kiagyaltunk néhány, oké, több játékhoz is a kötelező 4 lépéses struktúrát (előkészület, fő témája a játéknak (pl. toronyépítés), variációk és lezárás). Ez nagyon szépen idáig meg is van, csak a babánk finom motorikai képessége (valószínűleg) miatt több játékot is nem tud megcsinálni és ha max. 2 kísérlet után nem megy, akkor ő azt nem akarja élvezni meg csinálni.

A napokban a tápszeres dobozának a műanyag tetejébe csináltam egy elég nagy lyukat és vágtam pár centis szívószálakat. Imádta és pillanatok alatt megtanulta használni, sőt a bal kezével is használni akarta és a jobbal illesztgette a balba a szívószálat, hogy megfelelően legyen benne. Nagyon örültem neki. Olyan reménytelennek tűnt, mielőtt belekezdtünk. Most már a fejnélküli gyufaszálat is beletudja illeszteni egy pici lyukba. Koncentrálnia kell, de megy szépen.

Az első szenzoros szőnyeges projektnek katasztrófális eredménye lett. Az üvegkavicsok borzalmasak voltak a talpunknak. Le kell majd szednem egy nagy részét és nagyon ritkásra ragasztanom, mert úgy látszik túl sűrű lett és nagyon rossz élmény volt. Helyette a kupakgyűjteményünk egy részét felragasztottam egy tányéralátétre (elég sűrűn) és ez viszont nagyon bevált. Még én is rámegyek néhányszor egy nap. Az egyik játéktároló elé raktam, így muszáj rámenni, de most már tetszik is neki, még négykézlábra is ereszkedett és úgy is próbálgatta. Most már nem zavarja.