Kicsi a bors, de erős...

Kemény küzdelem árán, de beindult az utánzás. Még csak az alapjai, de akkor is!

Az autista fejlesztő könyv 8. fejezeténél tartunk. ez volt még a legkeményebb fejezet a számunkra. Többször is elolvastam elejétől végéig ezt a fejezetet, hogy összeálljon a kép, hogy példákból okosodjam. Az volt ugyanis a probléma, hogy a közös "játék"-ot csináltuk, de a babánk jelenleg az egész nap mozogni szeretnék életét élte, nagyon nem kötötte le a tárgyakkal való játék, de erről már írtam korábban. A mesekönyvek lekötötték, na persze nem szokványosan. Mutatta a képeket, mi mondtuk a szavakat. Kérdeztük, hogy hol van ez-az. Most már szinte mindent tud a mesekönyveiben. Ezen kívül viszont nem haladtunk. Megtetszett még neki a kis színes pálcikák dugdosása a műanyag nyílásba (tápszeres doboz tetejébe vágtam). Ez nagy élmény volt, de egész nap csak ez.

A könyvben sajnos nem segített példa, hogy ha a gyerek tologatja az autókát ide-oda, akkor utánzással kapcsolódjunk be ebbe. Vagy ha kockázik, akkor csináljuk azt. Ugyanis nem kötötte le szinte semmi.

Az elmúlt pár nap megfázásos mizériája meghozta a kreativitást. A babát beraktam az kis asztalához és úgy prezentáltam neki az autót. Ez kb. jobban működött. Teljes véletlenül a figyelemfelkeltés (ugye anyu legyen a figyelem központjában elv miatt) fogtam az autót és az asztal szélén egyensúlyoztam. Valahogy jött hozzá egy kis hangeffekt, hogy mindjárt, de mindjárt le fog esni az az autó. Ez működött. Amikor lezuhant az autó, persze nagy hangeffekttel csináltam. Teljesen odavolt érte. Ez teljesen véletlen volt. Ezt követően elkezdett érdeklődni, hogy más tárgyaknál is csináljam. Ő rakta az asztal szélére és csúsztatta le.

Az utánzást ma sikerült végre megcsinálnunk többször, mivel egyszer kétszer egy nap nem számít. Ma tényleg többször csinálta.

Miért kezdetleges még az utánzása? Nos, a mostani feladat az, hogy üljünk le vele szemben (tényleg szemben kell, próbáltuk derékszögben, de nem  működött, tehát nagyon fontos a tényleg szemben.). Utánozzuk egy kicsit a baba, amit a tárggyal csinál. Tényleg nem sokáig kellett utánozni. A könyvben is gyors volt, de nekünk egyszerűen nem sikerült ráhangolódni elég sokáig. Tehát pl. ha a pálcikákat beledugdossa a dobozba, akkor elég, ha 3-4 pálcikát dug be, közben mi is dugdossuk felváltva. Ő egyet, mi egyet. Ez is fontos lépés, hogy párbeszédszerű legyen a dolog és fontos, hogy közben mindent kommentáljunk, egyszerű, érthető szöveggel. Nálunk ez úgy nézett kis, hogy " bedugjuk a pálcikát" " a piros pálcikát dugjuk be" stb. de időnként még ennél egyszerűbben. Igyekezetem mindig olyan színű pálcikát dugdosni, amit éppen ő dugott be. 3-4 után viszont ahelyett, hogy bedugnám a nálam lévő pálcikát megfogom a tápszeres fémdobozt, fejjel lefelé rakom és a fém alján kocogtatom a pálcikámat. Ezt meglepő módon csinálta is (persze olyan cselekvésnek kell lennie, amit márő saját maga máskor is könnyedén csinált.) Picit várok, tényleg nem sokat és máris visszafordítom a dobozt, hogy a tetejébe tudjuk dugdosni. Ha véletlenül nem jön be a dolog, akkor még mindig ott ez a lehetőség, hogy folytathatja azt, amivel ő kezdte és pár pálcika után mással próbálkozhatnék, viszont ma ez bejött. Visszafordítottuk és a tetején dugdostunk kb. 3 pálcikát, majd fogtam az én következő pálcikámat és eldobtam (ilyet is csinált már de, méghozzá hányszor). Ez is bejött. Eldobtunk kb. 4-et majd megint visszatértem az eredeti dugdosós játékhoz. Kb. így nézne ki ez a kezdetleges utánzás.

Fontos, hogy csak olyan cselekvésre váltsunk, amit már ő is csinált a játékkal és azt is gyakran és nagyon könnyen. Ezért volt annyira nehéz ez a rész, mert a babánknál nem volt valami nagy cselekvési variáció, pedig rendszeresen visszaolvastam és próbáltam megerősíteni a korábbi fejezetek feladatait.

Az egyik játéka egy óra, amelynek a számjait meglehet nyomni és beszél vagy zenél röviden. Ez jó, csak éppen mit lehet vele kezdeni? Pl. teljesen véletlenül jöttem rá, hogy tekebábuval is meg lehet nyomni és hú, de nagy sikere lett. Ezt is leutánozta. Persze ezekhez nálunk van, amikor egy hosszú másfél órás kínlódással jut el az ember és tényleg csak akkor jön rá. Tényleg minden gyerek más és ki kell izzadni amíg a szülőnek sikerül megtalálnia azt a kiskaput, ahol be lehet jutni a gyerek fejébe. Persze egyre könnyebben haladunk. Nem a feladatokra gondolok, azok mindig kihívások, amíg bele nem tanulunk, hanem a figyelmébe. Még nem olyan, mint egy átlag gyereké (lehet, hogy soha nem lesz olyan), de a szeptemberi és októberi állapotokhoz képest már tényleg ég és föld. Pont a héten voltunk a védőnőnknél. kb. 5  hete látta ezelőtt és mondta, hogy óriásit fejlődött.

Aminek most nagyon örülök az az, hogy ma elkezdett utánozni, amit inkább úgy kellene megfogalmaznom inkább, hogy sikerült megfejtenünk egy kapu komplex zárját és átjutnunk azon, hogy egy újabb kihívás felé vegyük az utat. Kb. egy hete már mutatja (nem ujjal, de a karjával), ha valami érdekeset lát. Ez mára már napjában sokszor is előfordul. Lecseréltem a hűtőn a naptárat és ezt észrevette, pedig elég magasan van és mutatta. Mutatta, hogy az ablaküvegben ott van a villany visszatükröződése. Mutatja a karácsonyfán, hogy kapcsoljuk be a világítást reggel, este meg, hogy énekeljem el a kis karácsony, nagy karácsonyt. Egyelőre ezek még ugyanolyan jelek és mi fejtjük meg, hogy mi az valójában, de ha sikerült megfejteni, akkor abbahagyja a jelzést. Ez az a közös figyelem, a joint attention, amiről a könyvben szó volt. Még ezután jön a nagy fejezet róla, de már nagyon jól állunk.

Sikerült végre a szenzoros színes rizsét is felhasználni úgy, hogy ne legyen kényszeres. Ez probléma volt, mert a műanyag dobozban a rizst nem igazán élvezte, hiába tettünk bele autót, kis játékokat, hogy keresse. Ma megjött az ihlet. A babakádat bevittem. Beleöntöttem a sokszínű élénk rizst (1 kilót) és levettem a zokniját. Ruhástól beleültettem. Nem kellett belenyomkodni a kezét, nem kellett ösztönözni, ment a dolog magától. Annyi volt csak a baba kihívása, hogy le kellett győznie a kezdetleges félelmét. Az egyik lábát feltartotta egy ideig és az egyik kezével is kapaszkodott oldalt kissé görcsösen, de gyorsan sikerült megbarátkoztatni az új helyzettel. Igen, az új helyzetekkel neki is problémája van.