Ma már sétálás közben is rám nézett egyszer vagy kétszer. Ez új. Eddig mindenki csak bámult ki a fejéből. Ma kezdtem el egyébként azt a kis foglalkozást, hogy séta közben 5-10 másodpercenként megállítottam és vártam, hogy induljunk. Kb. a 20. ilyen megállásnál már elég határozottan tolta előre a kezem. Ja, persze kézen fogva szabad csak sétáltatni, hogy szokja.
Ma az átlátszó műanyag dobozán nem csak dobolt a tenyerével, hanem megint előkerült a mutató ujja és mutatta, hogy mi kell neki. Kiderült az elmúlt néhány nap, hogy nagyon nincs kedvenc játéka meg igénye sem, így ha a dobozhoz megy az általában dobolás, vagy csak kipakolás. Most viszont ott volt a tényleg legeslegkedvencebb szenzoros labdája, így úgy látszik, hogy ez természetes volt, hogy azt mutatta, hogy akarja. Most már nem görcsölök, hogy miért nem mutogat ott.
A könyvben a képeket rengeteget mutatja. Szépen előrenyújtott mutatóujjal. Ez óriási előrehaladás az egy hónapihoz képest. Rengeteget mondom a tárgyakat, amire mutat. Én is mutatom közben magamtól is, ha éppen nem csinálja, legalább hallja a tárgyak nevét.
Szókincse sokat ugrott.
Beszéd szinte ugyanott, de még az sem biztos, hogy tud majd beszélni. Párszor sikerült elmondatni vele, hogy bu, ha buborékot kér. Párszor sikerült mondatni vele, hogy pe, ha peppát kér. Ez persze úgy van, hogy hozza a buborékfúvót (jó, hogy erre megtanítottuk, te jó ég, tényleg mindenre meg kell tanítani). Odaadja a kezembe (erre is meg kellett tanítani, hogy ne felénk hajítsa). Utána megkérdezem, hogy akarsz buborékot? Mond bu! Erre volt már példa, hogy mondta, vagy megfogta a buborékfúvót a kezembe és tolta felém türelmetlenül. Pont most olvastam a könyvben, hogy ne erőltessük a szóbeli kommunikációt, mert egyelőre hátráltatja a fejlesztést. Oké, le is álltam ma. Még a nem verbális kommunikációnál tartunk (ej, de türelmetlen ez az anyu!). A buborékfúvó esetében gyönyörűen csinálja a jelzést, hogy szeretné.
Tárgyakra még nem mutat olyan értelemben, hogy azt vagy ezt szeretném (az más, mint a képek mutogatása).
Tegnap este szomjas volt. Még nem tud pohárból inni vagy itatópohárból, vagy tanulópohárból. Csak cumiból és azt is csak fekve, nem ülve. Szép kis kihívás lesz ezt rendbehozni! Oké, szóval este szomjas volt. Odament az ágyához, egyik kezével belenyúlt és paskolni kezdte. Ezt már megtanítottuk neki, hogy ez azt jelenti, hogy ágyba be, vagy babakocsi be, vagy etetőszékbe be. És akkor most jött az óriási! előrehaladás, mert visszanézett hátra rám, miközben ezt csinálta. Na ilyen sem volt még. Ez már a közös figyelem csírája! Pontosabban volt már más szituációban, amikor a boltban végre-végre volt egy játék, ami annyira megmozgatta a lelkét, hogy rám nézett közben és mosolygott, hogy anyu te is látod, ugye nagyszerű. Ez az ágyas eset viszont más, mert kellett neki a figyelmem, de itt ő valamit el akart érni, amit csak mi tudtunk neki megadni. Már ismerem a szokásait, így tudtam, hogy valószínűleg cumit akar, mert azt fekve szereti, azaz nem úgy szereti, hanem csak úgy tudja szopni. Rákérdeztem, hogy akarsz cumit? Persze mosoly volt a válasz.
Evésnél a két ujjal csipegetést kell gyakorolni úgy, hogy három ujját összefogom. Ez már hosszú folyamat lesz, mert most már be tudja tömni a szájába az ételt. Ha ráhagyom nagyon kezdetlegesen csinálja. A tenyerében lesz az étel vagy a gyűrűsujja és a tenyerével fogja össze. A kezét is majdnem be akarja tömni a szájába, mert az ajkaival nem segít rá, az ételt meg nem fogja meg rendesen, így érzi, hogy az ki akar esni a kezéből vagy a szájából. Lényeg, hogy gyakorolni kell. Ő úgy érzi, hogy meg tudja csinálni (de közben meg nem igazán, mert kiesik a szájából), így meg nehéz gyakorolni.
Szívószálazás. A tasakos baba gyümölcspüré ha ízlik, akkor képes megenni egy egészet, a rövid, de óriás szívószálas nyílásból. Ha nem kívánja, akkor bukta, semmi. Általában nem kívánja, mert savanykás vagy kesernyés.
Ma elfogadta a gyümölcspürét egy "shots" pohárkából. Műanyag, lágy színe van. Púposra töltöttem gyümölcspürével. Ezt nem bánta. Nem volt sehol a pohár/flakon fóbiája. Üres bögrét, poharat, flakont sem fogad el. Folyadékkal sem. Pedig hangosan és látványosan kezd nyeldesni, amikor látja, hogy iszunk belőlük.
Hintalovazni szeretne, de még nem bír, mert lecsúszik oldalra.
Járása még bizonytalan törzsben, valószínűleg a volt hipotóniája miatt.
Hozzánk inkább nem jön, ha hívjuk. Én szorgalmasan szokatom, hogy ha jön, kap csikizést, dögönyözést. Család többi tagjának javasoltam az igzi játékokat (majd veszünk egy-két motivációs eszközt).
Ma nagyon fel volt pörögve, amikor átvettem. Leültünk buborékozni. Azzal el lehet terelni a figyelmét másról. Örült a bubiknak. Utána annyira örült, hogy előrenyújtotta a két kezét és mintha egy öröm ölelést szeretett volna adni. Szó szerint, csak ugye ő még nem tudja, ezt is próbálom neki tanítani, hogy hogy csináljuk az ölelést. Ez is nagyon jó előrelépés volt, hogy így akarta kifejezni az örömét. Egyébként az örömét a repüléssel, vagyis a két karja csapkodásával jelzi (akár ki is tud fulladni olyankor). Ezért is volt óriási ez az oda akarok bújni ölelésre, még ha a törzsével kis mértékben csinálta is, a fejével bújt volna meg az előre nyújtott karjával is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
